Mindenki kifelé bámul, próbálják elterelni gondolataikat a tömegben hozzájuk simuló utastársukról, és az őket körülölelő izzadtságfelhőről. Egy fiú a lábamra lép leszállás közben. Elnézést is kér. Egy csapzott hajú lány a táskájában matat. Egy magas, szakállas férfi a csapzott hajú, táskájában kutató lány fenekét nézi. Egy nagymama fonott kosarából sütemény illata árad az utasok közt. Sofőr fékez, a lendület nagy, borul a tömeg, mint a dominó. A utasközönség felháborodástól morajlik. Egy puja b_zit kiált. Apja sokáig b@zmegol, hogy mért beszél csúnyán a gyerek. Szid minden külső tényezőt. Senki nem néz oda, pedig mindenki hallja... Mindjárt fesztelenebbül mozog a simuló, az izzadt, a csapzott, a szakállas, a kosaras. Lesz ebből sztori!

Mindenki fülel, figyel, hallgatózik.

Hozzárak, elvesz, tovább ad, pletykál.

Sajnálkozik, sajnáltat, bánkódik, kesereg.

Irul- pirul, virul, örül. Nevet, kacag, kiabál, ordít.
Hadd hallja mindenki - úgy magyarosan.