Dániel Nyers's profile

Chairs and a table

-Hová ülhetek?
-Ahol csak kényelmes.
Mi a szék? Mi az asztal? Számunkra, másoknak, akár a legalapvetőbb szimbolikájában is nézve.
Igyekeztem a fentebb említett két tárgy gondolatmeneti visszafejtésén elmélkedni.
Ha először is megnézzük a szék és az asztal egymás közti vonatkozásait, minél inkább távolabb megyünk az időben a két fogalom egyre távolabb kerül egymástól, míg manapság a két eszközt akár példának okáért egy bútorzatokkal foglalkozó üzletlánc egy helységébe lépve szetteket láthatunk, melyek, nyílván egy bizonyos szempontból marketingfogás, esztétikai azonos alapú elkészítés, stílus címszóba burkolva.​​​​​​​
De vajon, minden anyagiságon, etnikumon és praktikumon milyen mély tudatalatti gondolatok alapján kaptak ilyen fontos szerepet életünkben.
Mindenek előtt mindkét tárgy nyílvánvaló kényelmi funkciót tár elénk, de ezt megelőzően egy funkció által vezérelt dolog. 
Szoros kapcsolatban állnak a társalgással és táplálkozással is mely szintén társas cselekmény gondolatát rejti a legtöbb helyzetben. Így jelképezhet társaságot, kapcsolatot, bizalmat és más egyéb emberi érzelmi, tudatalatti állapotok kielégítésére szolgáló szimbolikát.​​​​​​​
Ebben a munkámban egy realitástól távolálló digitális teret, szobát készítettem, melyben különféle pozíciókban helyeztem el székeket továbbá egy asztalt. A székeknek különböző szögekben dőlve, akár a gravitációval ellenkezve tabadnak a felületekhez, változó formáik és méretük különböző szubjektív kényelmi és érzelmi állapotokat jelképeznek. Az asztal lehet egy cél, egy érték, egy “objektivebben” körültekinthető szubjektum, mely felé a végtelenféleképpen törekszünk, HOGY LEÜLHESSÜNK AZ IGAZSÁG ASZTALÁHOZ.
Chairs and a table
Published:

Owner

Chairs and a table

Published: